home         

Kesztölci találkozón készült jegyzet:

Vasárnap Kesztölcön Lányi András javasolt egy egyszerűbb, megjegyezhetőbb nevet.

Kesztölci találkozón készült jegyzete:

Vasárnap Kesztölcön Lányi András javasolt egy egyszerűbb, megjegyezhetőbb nevet arra az összefogásra, amit elindítottunk.

A javaslat Pilis-Dunakanyar Ökológiai Mintatérség vagy Pilis-Dunakanyar Mintatérség

Feladatként határoztuk meg:

1. Nyilvános facebook csoport létrehozása

2. Honlap létrehozása ( ennek van költsége, egy sablon amit mi is használunk 15 000 Ft)

3. A megállapodott névre logó szerkesztése

Az összefogásunk első nyilvános „szereplése” a Kesztölci kőbányával kapcsolatban lenne. Vasárnap a helyszínen derült ki, hogy több sebből vérzik az egész bányabővítés, ezért egységes fellépésre lesz szükség, amit most mi meg tudunk tenni.

Amit meghatároztunk feladatként, határidő minél hamarabb:

1. A Kormányhivatal által kiadott vélemény beszkennelése és elküldése a dunakeke@dunakeke.hu-ra

– felelőse: Tamás Mária Kesztölc

2. A beszkennelt anyag eljuttatása Lányi Andrásnak és az EMLA ügyvédjének – felelős: Korcsák Mónika

3. Geológussal és a DINPI „súgóemberével” felvenni a kapcsolatot, geológiai szakvélemény kérése- felelős: Lányi András

3. Ügyfélként bejelentkezni a Kormányhivatalhoz – felelős: Korcsák Mónika

4. Bejelentkezni a DINPI-hez,

a) együttműködésünket felajánlani a mintatérség kialakításával kapcsolatban

b) közérdekű adatkikérésben megkérni tőlük a Pilis-Dunakanyarban az éves során kipusztult állatok és növények adatait. kapcsolatban – felelős: Vajda János, Korcsák Mónika

Ha mindent tudunk már a kőbányáról és a hatásáról, akkor a nyilvánosság tájékoztatása, sajtó értesítése (Magyar Hang, Mérce, Átlátszó).

Ismeretterjesztő kampányt kell indítani a lakosság tájékoztatására.

a az összefogásra, amit elindítottunk.